Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üvölt a telefon

2009.10.28

Egy őszies estén zordra fordultak a szavak,

Bezzeg a telefonvonal ilyenkor meg sem szakad,

Élvezhettük a kiabálást, üvöltözést,

A lelki terror féle üldözést.

 

S mindezt azért, mert szerettem,

Féltve, gondoskodva bármit megtettem,

Találkozást kértem, s ez lett belőle,

Hát nem hittem sosem, hogy ilyet tudok kihozni Belőled.

 

Ma már bánom, bár sose szerettelek volna meg,

De sajnos ezt nem más, mint a szív szabja meg,

A szív dobog, éltet, lüktet egy életen át,

Ő mondja meg, Ki lesz ellenséged, s Ki lesz a barát.

 

Most rosszul súgott, ezt kicsit benézte,

Mert a haragot, félelmet, dühöt szeretetnek érezte,

Azt hitte szeretik, féltik, óvják,

Ehelyett fél órán át üvöltve osztják..

 

De elmúlt az a pillanat, mint minden az életben,

Sok a fájó pont, mit tapasztalnom kell az életemben,

De nem csüggedek, néha én is paraszt vagyok,

S lám azt kapom vissza, mit én is olykor adok.