Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szálló lélek

2010.10.27

 

Feküdtem egyedül, kinyílott a testem, elhagyott a lelkem.

Felszállt. Majd egyhelyben megállt.

Lenézett a magasból.

A messzeség oly hívogató, s a képzelet elolvad, mint a hó.
Nem marad, csak a lélek önmaga, mi csak annak való,
Ki erős és öntudatos.

Visszajött. Megállt.

Szemembe nézett, s én is néztem Őt.

Közben tudtam..

Itt az idő. S elhozta nekem a földi lét minden kincsét, s
A mennyek éji csendjét.

Szálltam vele- hangok és szárnysuhogás.

Egyre távolodó gondolatok.

Elszakadva, de nem elhagyva minden az enyém.
Nincs szomorúság, boldogság, csak egyvalami: az örök SZABADSÁG!