Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balázs búcsúja

2009.10.14

Hegyi Balázs: Lassan búcsúzom

 



Igaz, hogy most ti engem temettek.
Én azért most is itt vagyok veletek.
Lélekben, egy másik dimenzióban,
Januárban, esőben, fagyban, hóban.
Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek.
Higgyétek el, nekem sem könnyebb.
Nem láthatom csillogó szemetek,
Mint mikor még itt voltam veletek.
Nem érezhetem kezetek melegét,
Mint beteg ágyamnál, mikor még
Foghattuk egymás kezét. - Nehéz.
Nehéz a kezem - leteszem.
Nehéz a szemem - lecsukom.
Megyek az úton, de ne sirassatok.
Földi életemből csak ennyi jutott.
Isten, minden embernek kimérte,
Kinek hol a kezdete, és hol a vége.
Mikor még veletek voltam,
S nem itt feküdtem holtan, én
Éltem, öleltem, csókoltam, szerettem,
Mindent mit a földön meg tehettem.
S, ha valaha rosszat is tettem, most
Halálommal, mindenkit megkövettem.
Bocsásson meg nekem a világ!
Fogadja be hazatérő fiát.
Csak azért sajnálom az elmúlt világot,
Mert nem láthatom a nyíló virágot,
S nem nevethetek Rátok,

Nem ölelhetem többé magamhoz az egész világot.
De, mivel a halál nem az út vége,
Csak egy ajtó a végtelenbe,
Ezért nem búcsúzom. - Én veletek vagyok.
Nem láthatóan, de érezhetően. - Rátok,
Kik a sírnál áltok, huszonnégy évet hagyok.