Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Akkor más leszel,

Változni leszel kénytelen,

Jobb emberré fogsz válni,

Kár, hogy erre halálomig kell várni.

 

Mert most önző vagy és kemény,

Csak a magad gondja a sötétben a fény,

Mások és az érzelmei mit sem érnek,

Téged szeretni, hiába kérnek.

 

Te csak magadat szereted,

Másra dobod saját szennyesed,

Elvárásod akad bőven,

Ami neked jó főleg.

 

Csalódtam, nem 1x, nem is 2x,

Ez a barátság nem más, mint kényszer,

Ezt csak én szeretném barátságnak,

Ma tudom, ezt nevezik badarságnak.

 

Pedig én szeretlek, tiszta szívemmel,

Gondoználak testtel-lélekkel,

De Te elzárod az utat, mi Hozzád vezet,

Szívem, s lelkem így tönkreteszed.

 

De nem baj, nem is fáj annyira,

Nem is gondolod, mit ártasz, aligha..

Várhatom, hogy magadtól hívj, magadtól úgy szeress,

Mint, ahogy igaz barát szeret.

 

Majd ha ott állsz, hol koporsómra a földet szórják,

Ahol nem több, mind utolsó szó jár,

Te is a földig fogsz ereszkedni,

Semmi nem fog engesztelni.

 

Fájni fog, mert ráfogsz döbbenni,

Egy barátért illett volna jóval többet tenni,

Nem csak a magad életét nézni, járni,

Hidd el, így fogsz majd Te járni!